Több demokrata párti politikus elutasította vasárnap, hogy Donald Trump republikánus elnök új alkotmánybírót terjesszen elő, miután péntek éjjel 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság liberális tagja.
Precedens nélküli helyzet
A demokraták álláspontjához csatlakozott két republikánus szenátor, Susan Collins Maine-i és Lisa Murkowski, alaszkai szenátor is. Mindketten többször együtt szavaztak – más ügyekben – a demokrata párti törvényhozókkal. Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök az ABC televízió „Ez a hét” című, szokásos vasárnapi vitaműsorában azt hangoztatta, hogy a demokrata párti törvényhozók minden rendelkezésre álló eszközt és stratégiát latba vetnek, hogy megakadályozzák Donald Trump alkotmánybíró-jelöltjének meghallgatását.
A műsorvezető, George Stephanopoulos – aki Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Ház kommunikációs igazgatója volt – felvetette, hogy a demokraták nem indítanának-e újabb impeachment-eljárást az elnök és ezúttal William Barr igazságügyi miniszter ellen is, ha az elnök és a republikánus többségű szenátus megindítaná a jelölt meghallgatási eljárását. Nancy Pelosi kitérő választ adott, s úgy fogalmazott: „országunk nagy kihívások előtt áll. Ez az elnök még azzal is fenyegetődzött, hogy nem fogadja el a választási eredményt. (...) Most tehát a legfőbb célunk a választások sérthetetlenségének megőrzése és az amerikai nép védelme a koronavírustól”. A műsorvezető másodszor is feltette ugyanezt a kérdést, mire a házelnök leszögezte: „arra tettünk esküt, hogy megvédelmezzük az Egyesült Államok alkotmányát Felelősséggel tartozunk az amerikai nép igényeinek teljesítéséért. S amikor demokráciánk védelméről van szó, akkor mindent igénybe veszünk”. Pelosi nem részletezte, hogy a demokraták milyen eszközöket kívánnak igénybe venni.
Két demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és delaware-i Chris Coons arra emlékeztette a republikánusokat, hogy
korábban nem választottak elnökválasztási kampány idején új alkotmánybírót.
Chris Coons a Fox televíziónak nyilatkozva közölte: konzultálni fog republikánus szenátortársaival, hogy meggyőzze őket a hagyomány tiszteletben tartásáról, és kövessék a 2016-os precedenst, amikor Antonin Scalia konzervatív alkotmánybíró halála után, a választási kampány idején, nem választottak új bírót. Elemzők ezzel kapcsolatban arra emlékeztettek, hogy 2016-ban nem azért nem választottak új alkotmánybírót, mert a demokraták lemondtak volna erről, hiszen jelölték Merrick Garland bírót, hanem mert a republikánus szenátorok megakadályozták a demokrata párti jelölt megszavazását.